Fordul a szél: a magyar álláspont diadalmaskodott az ENSZ-ben
„Ez azt jelenti, hogy teret nyert a régóta hangoztatott álláspontunk” – fogalmazott Szijjártó Péter.
A keresztényeké kevésbé, a muszlimok száma viszont nagy arányban nő - erről beszélt Fischl Vilmos evangélikus lelkész az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Elmondta, az iszlám vallás 632-ben alakult. Az azóta eltelt időszakban az iszlám behozta a kereszténységet, hiszen jelenleg nagyjából ugyanannyi keresztény él a világon, mint muszlim.
A lelkész szerint ezért fel kell tenni a kérdést, hogyan tudjuk keresztény identitásunkat megőrizni nemcsak Európában, hanem az egész világon.
Fischl Vilmos biztonságpolitikai szakértőként kiemelte: az iszlám egyértelműen egy békés vallás. Amikor az iszlám elkezd radikalizálódni, akkor van probléma.
Beszélt az üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság Hungary Helps programjáról is. Úgy értékelte, a Szíriában, Irakban, Nigériában zajló program egy jó kezdeményezés, amelyhez számos ország csatlakozott. A probléma ezekben az országokban van – jegyezte meg a lelkész, hozzátéve: elsősorban ott kell segíteni a keresztényeket.
(MTI)